Hűvös őszi nap volt, a gyerekekkel az udvaron játszottunk. Voltak akik fociztak, voltak kik tollaslabdával játszottak, vagy csak pusztán sétáltak és beszélgettek. Ezen a napon délután érkezett az otthonba egy új gyermek, Lili. Lilit megelőzte a hírneve, agresszív, dühkitörésekkel és magatartási nehézségekkel küzdő 12 éves kislány hírében állt. Gyógyszeres kezelés alatt állt, pszichiáter szakorvos által. Amikor megérkezett hozzánk még félénk visszahúzódó volt. 

Nem meglepően, hiszen egy új gyermek általában így viszonyul egy új, idegen helyen. Ilyenkor nagyon fontos hogy mindig mindenben a segítségére legyünk nevelők és persze a csoport tagjai is elfogadóan és barátságosan fogadják őt. Persze ez nem egyszerű feladat, de minden esetben erre kell törekednünk. Lili nehezen illeszkedett be a csoportba, az első napokban szinte senkivel nem beszélt csak a felnőttekkel. És csak akkor ha mi kezdeményeztük vele. 

Ahogy teltek a napok a csoportban több gyermekkel is össze barátkozott, egyre jobb kedve volt, és már nem csak a szobában ült egymaga, hanem a nappaliba töltötte társaival az időt. Egyik napon viszont az iskolából hazaérve beviharzott a szobájába, becsapta az ajtót és nem volt hajlandó senkivel sem beszélni. Persze egyből próbáltunk vele beszélni, kérdeztem tőle mi a baj mert látszólag nagyon rossz kedve volt. -Nincsen semmi, csak rossz napom van. Válaszolta. Próbálták a csoport társai is szóra bírni de nem jártak sikerrel. Aznap este azonban a szobában megvágta többször a karját. A gyermekvédelemben nem ritka eset hogy a gyerekek falcolják magukat. Ennek megvan a pszichológiai háttere. Amikor valaki falcolja magát, akkor nem öngyilkossági kísérletet tesz. A fiatalok, akik bántják, falcolják magukat legtöbbször egyfajta stresszmegküzdési módszerként használják – gyakran a nyugtalanító, belső feszültségeket okozó érzéseik kontrollálásának egyik útja a falcolás. Míg mások azért csinálják, hogy eltávolítsák önmaguktól a problémáikat, az érzelmi fájdalmakat. A kutatások eredményei szerint a falcolás, önsértés olyan különböző kémiai anyagokat tud aktiválni az agyban, amelyek enyhítik az érzelmi zavart egy rövid időre. 

Az éjszakás kolléga mentőt hívott, akik ellátták Lili sebét majd a gyermekpszichiátriára szállították. Másnap délután kiengedték. Amikor megérkezett, látszólag nagyon szomorú volt. Bekopogtam hozzá és megkérdeztem bemehetek e. Igen, válaszolta. Ahogy beléptem ő az ágyán ülve, a falnak dőlve, szomorúan nézte bekötözött karját. - Már nem fáj, mondta. Amikor megvágtam akkor sem fájt csak csípett. De tudom, nem lett volna szabad. Én nem válaszoltam, csendben hallgattam őt. Elmesélte hogy azért került be mert nekiment az édesapjának többször is. Volt hogy nagyon össze tudtak veszni, és ilyenkor tárgyakat is dobált felé. Ezért az apja úgy döntött, ahogy ő fogalmazott, hogy beadja a zaciba. És amúgy van még két kisebb testvére ők otthon vannak. Ők is abba az iskolába járnak ahová ő és szünetben mindig lemegy az alsó szintre hozzájuk. Elmesélte még hogy van otthon egy kiskutyájuk is akivel minden nap iskola után amikor hazaért játszott kicsit. Aztán elmesélte hogy azért vágta meg a karját mert telefonon beszélt a anyukájával és apukájával is, ahol össze vesztek megint. És tudja hogy az apja tehet róla hogy itt van távol a testvéreitől és édesanyjától. Mert tudja hogy az anyja nem tette volna ezt csak azért egyezett bele ő is mert az apja mondta neki. Ekkor könnyes szemmel, egyre feszültebben kezdte tépkedni a karján lévő kötést. Ezután kimentünk a nappaliba és a többiekkel nézte a mesét. Reggel én vittem iskolába. Amikor odaértünk az iskola ajtaja elé megállt és kérte várjunk egy kicsit. A gyerekek egyre többen jöttek az iskolába. Lili csak figyelte őket, mintha várt volna valakit. Aztán megpillantot két barna hajú kislányt, rájuk mutatott: ők a testvéreim! Oda futott hozzájuk megölelte őket. Lili az otthonban általában egykedvű és sokszor érdektelenséget mutat. De ahogy meglátta testvéreit és oda futott hozzájuk az arca kivirult, szája mosolyra húzódott és tekintetét is öröm lepte el. Ez csak egy eset a sok közül a gyermekvédelmi szakellátásban. Itt egy kislány akit a saját családja küld a rendszerbe elszakítva őt az otthon melegétől, a testvéreitől és a biztonságtól. A szülei az agresszív magatartására hivatkozva tették ezt. Ez volt a legjobb megoldás? Vajon máshogy is meg lehetett volna oldani? A szülők mindent megtettek? Azóta eltelt jó pár hónap, év. Lili azóta is gyermekotthon lakója, és szüntelen várja hogy újra testvéreivel lehessen.....